Építsd Újra Önmagad

EFOP

 

SHIHAN BREZOVAI

Shihan Brezovai SándorÖnéletrajz

Engedje meg, hogy  bemutatkozzam és néhány dolgot megemlítsek magamról. Brezovai Sándornak hívnak, 44 éves vagyok. Szentesen születtem és jelenleg is itt élek.

1982. július 2-án ismerkedtem meg a kyokushin karatéval, ami azóta is szerves részévé vált életemnek.

1986–87 között Szolnokon teljesítettem sorkatonai szolgálatot Shihan Furkó Kálmán 7. danos mesternél, mint mélységi felderítő. A karate mellett ejtőernyőztem is, 156 ugrásom van.

Tíz évig voltam a felnőtt kyokushin karate válogatott tagja, de csak néhány ered­ményemet említeném meg:

  • – kétszeres Európa Bajnok
  • – többszörös EB helyezett
  • – számos nemzetközi verseny győztese
  • – hétszeres Magyar Bajnok vagyok
  • – az 1991-es VB-n 250 induló közül a legjobb 16 közé jutásért estem ki

1990-ben Japánban töltöttem közel 4 hónapot a stílus megalapítójánál Sosai Masutatsu Oyamánál uchi-dechiként (bentlakó tanítvány, akit elszeparálnak a külvilágtól).

Versenyzői pályafutásom egy nagyon komoly sérülés miatt szakadt meg 1993-ban, Lengyelországban az első küzdelemben 4 fele tört az állam, de nem szenvedtem vereséget, győztem ebben a  küzdelemben, majd  még  két kört nyertem négy felé tört állal. Sosai Oyama, stílusalapító jelen volt ezen az eseményen, látta a küzdelmeimet, és ez nekem emberfeletti erőt adott. Sajnos a középdöntőkön már nem tudtam küzdeni, mert korházba szállítottak. Később három komoly műtéttel hozták helyre ezt a sérülést.

Sportpályafutásom elismeréseként 1994-ben Kónya Imrétől belügyminisztériumi dicséretet, majd 1996-ban a Budo 2000 alapítvány különdíját vehettem át a kyokushin karatéért végzett munkámért.

1996-ban alapítottam meg az Oyama Dojo Sportegyesületet a kyokushin karate ok-tatására, versenyeztetésére és sportrendezvények szervezésére (pl. edzőtáborok, ka-rateversenyek), ahol magyar és japán nyelven folynak az oktatások.

Az épületben a dojo mellett 1992 óta üzemeltetek egy fitnesst is, melyet női tornával és gyógytornával egészítettem ki 2005-től teljes komplexummá. Évek óta a legsikeresebb sportegyesületként tartják számon mind Szentesen, mind a Magyar

[singlepic id=87 w=320 h=240 float=right]Tradicionális Kyokushin Karate Szövetségen (MTKKSZ) belül egyaránt. 8 évig voltam a szövetség felnőtt válogatottjának edzője, és 16 éve vagyok az MTKKSZ ország ­képviselője.

1997-ben egy évet készültem arra, hogy azon kevés európai harcosok sorába kerüljek, akik teljesítették a „százemberes” küzdelmet, amely a világ egyik legemberpróbálóbb fizikális és mentális tesztje. (Egy ember védőfelszerelés nélkül, súlycsoport besorolás nélkül küzd egy ember 1-1,5 perces meneteket  100 emberrel a szabályok adta lehetőségek között, kiütésig.

Addig kell küzdenie, amíg  azt  érzi, nem  bírja tovább, de  tovább  kell harcolnia. Sosai Oyama szerint, „ezt a tesztet nem szabad többször próbálni, mert ha mégis többször próbálod, nem leszel hosszú életű ember a Földön”).

Sosai Masutatsu Oyama halála után 1996-ban csatlakoztam Shokei Matsuihoz. Azóta szinte minden évben Magyarország legnagyobb kyokushin karate bajnokságait rendezem kiemelt díjazással. 2001-ben rendeztem egy Európa Bajnokságot óriási költségvetéssel és hatalmas sikerrel. Ugyanezen a versenyen átadtunk egy emlékművet a jövő generációinak, melyet Sosai Oyama emlékére építettem, melyből akkor a világon egy volt, az is Japánban Mitsumine hegyén. 1991 óta saját Dojo-m (karate edzőterem) van melyeket a vállalkozásaimból építettem. 2005. 08. 16-án egy közel 1200 négyzetméteres új dojo-t, fitness-t és rehabilitációs központot  hoztam  létre  Wellness  Colosseum néven Szentes város központjában, amely hűen tükrözi elhivatottságomat Sosai Oyama és annak tisztességes követői irányában. Minden sikeremet az életben Sosai Oyama budo karatéjának köszönhetem. Lojalitásom és hűségem ezért oly erős a Kyokushin Karate iránt.

A Colosseum mivel rehabilitációs központként is funkcionál, így a gyermekek és a beteg emberek gyógyítása is előtérbe került az élsport mellett .Ebben a régióban nincs olyan közintézmény, ami megfelelő szinten el tudná látni a gyermekek mozgáskészség javítását,  mivel a 150 m2-es  tornateremmel   rendelkezik   a  Colosseum, megfelelő teret gondolva a mozgásfejlesztő eszközök fejlesztésére, ami rendkívül előnyös lehet, egy komplett óvodai csoport mozgatása esetén is. A Magyar Karate Szakszövetségben több mint 200 kyokushin karate sportegyesület működik Magyarországon, melyet 13 szövetség tömörít magába. Ezek valamikor mind egy szervezet alá tartoztak, de a stílusalapító Masutatsu Oyama halálakor ez az egység a világon mindenhol széttört. Magyarországon az én kezdeményezésemre

[singlepic id=83 w=320 h=240 float=right]6 éve egy fúziót sikerült létrehoznom a 13 stílusszervezet vezetőjével és egy közös ötfordulós rendszerhez csatlakoztunk, mely Diákolimpia néven fut a köztudatban. 2006-ban a döntőkön a szentesi Oyama Dojo tanítványai hozták el a legtöbb bajnoki címet, ezáltal a bajnokokat tekintve mi voltunk a legeredményesebb egyesület ennek a versenysorozatnak a döntőjében. Ezt óriási sikerként kell, hogy elkönyveljem.

2007-ben már tagozódtak ezek az elődöntők, gyermek, serdülő fiú, lány, valamint ifjúsági lány kategóriákban, Szentes rendezte a nagy döntőt is, amely szintén hatalmas sportdiplomáciai siker.     2008-ban és 2009-ben is szintén mi rendeztük a Diákolimpia területi döntőit és a nagyobb korosztályok döntőjét, ahol szintén tanítványaim hozták el a legtöbb arany, ezüst  és bronzérmet. 2007-ben még egy csúcsrendezvénynek, a felnőtt férfi-női Kyokushin-kan Európa Kupának adott otthont Szentes szponzoraim és a szentesi önkormányzat támogatásainak és szervezésem jóvoltából. Elfogadta meghívásunkat a Kyokushin-kan világszervezet igazgatója Kancho Hatsuo Royama (9. dan).

Tíz ország közel 100 harcosa érkezett erre a fantasztikus eseményre, ahol kőkemény küzdelmek és egy óriási sportdiplomáciai  sikernek  lehettek  tanúi azok, akik jelen voltakezen az eseményen, melyről a Sport1 televízió egy 1 órás összefoglalót is készített. A világszervezet igazgatója annyira elégedett volt magával a sporteseménnyel és Szentes város vezetőinek fogadtatásával, továbbá az egész esemény celebrálásával, díjazásával, hogy megbízott 2009 októberére tervezett világjátékok szervezésével, mely Össz. Kyokushin Karate Világbajnokság néven  promótálódott a világban. Ilyen esemény soha nem került még ki Japánból és ennek óriási sportdiplomáciai sikere volt.   Különlegessége és kuriózuma ennek a rendezvénynek, hogy Oyama Masutatsu halála óta ez volt az első közös világverseny, melyre meghívást kapott az összes Kyokushin világszervezet tagsága, valamint a Kyokushin világszervezetekből alakult karate világszervezetek (Ashihara, Shidokan, Seibukai, Seiwakai, Kudo, stb.), melyet mi Budapesten a Papp László Sportarénában rendeztünk meg. 18 világszervezet delegálta világválogatottját a Nyílt Világbajnokságra, ahol is 30 millió ember legjobb ötszáz harcosa mérte össze tudását.

2009. október 2-3-4-e volt a tanúbizonysága annak, hogy újra egymásra talált a valamikori egységes és legerősebb karate világszervezet. A világ legjobb 500 harcosa verseng, 18 világszervezetből és közel 100 országból. 2010. tavaszán Szentes városa rendezett egy ifjúsági és junior Európa Bajnokságot, ahol 14 ország 150 harcosa képviselte a nemzeteket. Tanítványaim a legeredményesebb csapat lett ebből a nagy létszámú mezőnyből. 2010-ben elindultunk egy WTKA világbajnokságon full-contact küzdelemben, és ősszel egy Shidokan Európa Kupán. Tanítványaim e három világversenyből 30 érmet szereztek: 22 arany, 5 ezüst, 2 bronz.

[singlepic id=81 w=320 h=240 float=right]Ezzel végérvényesen bebizonyítottam, a tradicionális kyokushin karate felkészülési módszerem a legeredményesebbek közé tartozik. Sajnálatosan a sors és az élet úgy hozta, hogy 2010. decemberében kiléptem a K.I.K.O. Világszervezetből, mely egy nagyon hosszú vívódás végkifejlete volt számomra.

2011. januárjában megalapítottam a HIKO-t, a Honkyokushin International Karate Organization-t, mely azért jött létre, hogy Sosai Oyama által megálmodott és létrehozott kyokushin karatét változatlan formában megőrizze a jövő generációjának. Én úgy gondolom, ami jó és működik, ahhoz nem kell minduntalan hozzányúlni, hanem azt csak csinálni és terjeszteni kell a világban. Én nem akarok a teknikákon változtatni, újabbnál-újabb gyakorlatokat kitalálni, mi kizárólag az eredetet akarjuk gyakorolni, és terjeszteni szerte a világban. Sok világszervezetnél, melyeket ismerek, a Budo, mint olyan a szülők, a tanítók és az idősebb emberekhez való viszonya mára háttérbe szorult.Pedig én tudom, hogy a kyokushinnak a helyes és tiszteletreméltó viselkedés az ősökkel kapcsolatban mindig is nagy erény volt Sosai idejében.

A honkyokushin nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi utánpótlás nevelésére. Ezért sikeres és Magyarországon jól prosperáló programjainkat nemzetközivé, majd világhírűvé akarjuk tenni. ( Gyermektoborzás, versenyeztetés. )

Mivel az utánpótlás bázisban rejlik a kyokushin népszerűsége szerte a világban, ezért nekünk nagyon fontos, hogy tagországainkkal karöltve olyan versenyeket, rendezvényeket szervezzünk és bonyolítsunk le a világban gyakorlatilag bárhol, ami az adott országnak, városnak komoly népszerűséget, a gyerekeknek pedig egy kitörési lehetőséget biztosít a későbbiek során akár amatőr akár a profi világ felé.

Ezért gondolom úgy, hogy mi nyitottak vagyunk minden kyokushin karatéval foglalkozó világszervezet felé, sőt azok felé is, akik valamikor a kyokushin családhoz tartoztak, de mára már egy új stílust alapítottak.

A jövőben a HIKO mindenki felé nyitott versenyeket és edzőtáborokat szervez. Azt hiszem, ez az egy lehetőség létezik a jövőt tekintve, hogy karate irányzatunk egy szervezeten belül ne váljon belterjessé, és versenyzőinknek a megmérettetés valóban egy emberpróbáló tett legyen.

Tisztelettel: Brezovai Sándor

Curriculum VitaeShihan Brezovai Sándor

Please, let me introduce and tell a few words about myself. My name is Sandor Brezovai, I am 44 years old. I was born in Szentes, and I live here now, too, I knew Kyokushin Karate 2 July 1982, which is also a main part of my life now.

I served as a depths scout at Master Shihan Kalman Furko 7. dans in Szolnok between 1986-87. I also parachuted, I have got 156 jumps.

I have been qualified member of the adult kyokushin karate for 10 years, I would mention only a few successes:

  •     -double European Championer
  •     -multiple place winner at European Championships
  •     -winner of several International Competitions
  •     -sevenfold Hungarian Championer
  •     -from 250 fighters I was eliminated to come to the best 16 in 1991.

In 1990 I spent near 4 months as an uchi-deshi at the stylefounder Sosai Masutatsu Oyama (uchi-deshi: a student living in residence, who is separated from the outside world).

My competiting career finished because of a very serious injury in 1993, in Poland, when during the first fightening my chin was broken into 4 parts. But I won in this fight, and I also won two rounds. Sosai Oyama, as the stylefounder took part in this event, he saw my fights, which gave to me superhuman force. Unfortunatelly I could not fight int he semifinal, because I was taken to hospital. Later I had three very serious operations to correct my injury.

In recognition of my sport career I got praise from Imre Kónya from the Ministry of the Interior in 1994, than I got the special prize of Budo 2000 for my works for kyokushin karate.

I have founded Oyama Dojo Sport Union in 1996, to teach kyokushin karate, to organize competitions and to compete ( for example: training camps, karate competitions…), where teaching is going on in Hungarian and Japanese languages . In this building among the Dojo I operate a fitness from 1992, which is completed with female gymnastics and physiotherapy from 2005. So it has become a whole complex.

[singlepic id=87 w=320 h=240 float=right]It is kept in evidence as the most successful sportunion not only in Szentes, but also in the Traditional Kyokushin Karate Organization. I have been the coach of the adult representative team for 8 years and I am the country representative of MTKKSZ for 16 years.

In 1997 I have been practising for a whole year to be one of those few European fighters, who made the „one hundred fight”, which is one of the most challenging physical and mental test over the world. ( A person without protectors and weight categories must fight 1-1,5 minutes rounds against 100 fighters according to the rules, the aim is KO. )

The person must fight until his last breath. According to Sosai Oyama „this test is not let anybody to try again, because in this case you will not have a long life in this Earth”.

In 1996, after Sosai Masutatsu Oyama’s death I joined to Shokei Matsui. Since then almost every year I organized the biggest kyokushin karate championships with special prices in Hungary. In 2001, I organized a European Championship with huge estimates and large successes.

In the occassion of this competition we have got a memorial to the future generation, which is unique in the world, there is only an other one in the Mitsumine mountain in Japan.

Since 1991, I have got an own Dojo, which was built from my businesses.

16 August 2005 I have founded the Wellness Colosseum, which is a fitness and rehabilitation center in 1200 m2 in the center of the city Szentes, which reflects my vocation towards Sosai Oyama’s budo karate.

That’s why my honesty and my faithfulness are so strong. In the Colosseum ( which also works as a rehabilitation center ) curing of kids and ill people comes to the front, too, not only the sports. In this region there is no more such a public institution, which could provide the improvement of moving skill of children. As the Colosseum has got a 150 m2 gymnasium, so it gives a perfect place to move a whole nursary group with motion developing instruments.

In the Hungarian Karate Special Union there work more than 200 kyokushin karate sport unions in Hungary, which are grouped to 13 unions. At one time these were in one organization, but after the stylefounder Masutatsu Oyama’s death this unity has broken all over the world. In Hungary on my own initiative I have made a consolidation with other 13 leaders of style organization for 6 years, and we have joined to a common system with 5 rounds, which calles Student Olimpics.

[singlepic id=83 w=320 h=240 float=right]In 2006, in the final the students of Oyama Dojo Szentes awarded the most championships, so considering the championers our union was the most successful in the final of these competition trains.

I must to see it as a monumental success. In 2007, these semifinals were divided into kids, youngsters male and youth female categories.  Szentes organized the big final, too, which was also a huge sport diplomatic success.  In 2008 and also in 2009 we organized the regional finals and the finals of olders, too, where my students got the most gold, silver and bronze medals, as well.

In 2007 there was also organized an other top event in Szentes, which was the Adult All Kyokushin-kan European Cup. It could be realized with sponzors, supports of the Local Government of Szentes and with my organizing.

Kancho Matsuo Royama 9. dans the director of the Kyokushin-kan World Organization accepted our invitation, too.

About 100 fighters of 10 countries arrived at this fantastic event, where the spectators could see stone-hard fights and a huge sport diplomatic success, which about the television of Sport 1 made a one hour summary.

The director was so satisfied with the event, the welcoming of the leaders of Szentes city, and the awards of the competition, as he commissioned me to organize the world games of 2009, which named All Kyokushin Karate World Tournament.

Such an event has never got out from Japan, so it was a huge sport diplomatic success. Its speciality and curiosity was that since Sosai Oyama’death it was the first common world championship, where all kyokushin world organizations and other world organizations who has left the kyokushin world organization was also invited to Budapest, to Papp László Sportarena.

18 world organizations delegated the fighters to this Open World Championship, where best 500 fighters of 30 million people compared their knowledges.

The 2-3-4 October 2009 was the evidence of that the sometime unified and most powerful karate world organization could find each other again. The best 500 fighters of the world fought from more than 18 world organizations and near 100 countries. In 2010, Szentes city organized a Youth and Junior European Championship, where 150 fighters of 14 countries represented their nations. My students were the most successful team from this field with huge number. In 2010, we took part in a WTKA World Championship in full-contact fightings and in a Shidokan European Cup at autumn, too. My fighters during these 3 world competitions could get 22 gold, 5 silver and 2 bronze medals. So I could prove that my traditional kyokushin karate preparing method is one of the most successful ones.

[singlepic id=81 w=320 h=240 float=right]Unfortunatelly because of my destiny on December of 2010 I have left KIKO, which was a really difficult decision for me.

In January 2011 I have founded HIKO, a Honkyokushin International Karate Organization, which was born to take care about Sosai Oyama’s kyokushin karate in the original form for the future generations. I think so that good and well-worked things must not be changed, these things should be done and spread.

I do not want to change techniques, to find out newer and newer practices. We only want to do and spread the original karate all over the world. In many world organizations, which I know, the Budo, as the relation with parents, teachers and elder people was pushed into the background by now. But I know that the right and respectable behaviour were big strengths of kyokushin in the time of Sosai. Honkyokushin lays stress on educating international recruitments.

That’s why we would like that our successful and well-prospored programmes from Hungary could be international and world-famous (Recruitings and competitions.)

As the popularity of kyokushin lies in recruitments over the world, so it is very important to organize such events with our countries in all over the world, what for that country and for that city could give a big popularity, and for children could provide a possibility of outbreaks, towards the amateur or later the pro world.

That’s why I think, that we are open to any other kyokushin karate world organizations even, to those, who sometime belong to the kyokushin family, but today they have already founded a new style.

That’s why in the future HIKO will organize competitions and training camps opening for everybody.

I believe that there is only this possibility to stop our organization to become intensive, and for our competitors the fights let be a real challenging action.

Yours sincerely: Sandor Brezovai

fejlesztes_alattShihan Brezovai SándorÖnéletrajz

履歴書
私は自分自身についていくつかの単語を紹介して教えて聞かせてください。私の名前
Sandor Brezovaiは、私は44年が溶けるよ。私はセンテシで生まれ、そして私も、今で睾丸
を生きていた、私はこれも私の人生の今日のワン海岸で今、1982年7月極真空手2を知っていた。

私のマスター師範 Kalman Furko 7dan の深さのスカウトを務めた。
1986年から1987年の間にソルノクで。私はまた、パラシュート、
私は156のジャンプを持っている。

私は10年間の成人極真空手の資格のあるメンバーだった ,私はわずかの成功に言及なります:

• ダブルヨーロッパ チャンピオン,欧州選手権 – 複数の場所の勝者
いくつかの国際競技会の勝者- 七重ハンガリー チャンピオン
250戦闘機 – から私は、1991年のベスト16に来るために除去された

1990年に私はSosai大山(住居における学生生活費、外の世界から分離した内弟子-弟子)で内弟子-弟子として4ヶ月近く過ごした。

授業は、ハンガリー語と日本語で起こって:私は大会を整理し(合宿空手の大会…など)にするために、極真空手を教えるために[singlepic id=83 w=320 h=240 float=right]1996年に大山道場スポーツ連合を設立しました。道場の中でこの建物では、私は2005年から女性の体操と理学療法を完了した1992年からフィットネスを、動作する。だから、全体の複雑になって我慢。

1997年に私が百の戦い、世界の今挑戦の物理的および精神的な体の一つを作ったとされるわずかなヨーロッパの戦闘機、のいずれかを使用して一年のために実践している。

1991年以来、私のビジネスから構築された独自の道場を、持っている。
16August2005年私は私の天職大山の武道空手に向かっての反映した都市センテシの前方中心、の1200m2に前方にフィットネスとリハビリテーションの中心がM2ウェルネスコロッセオを設立しました。

2006年には、最終的に大山道場の生徒は、そう私たちの組合は、これらの競争の列車の決勝で、今成功したを考慮し、今大会を受賞センテシ。
2007年にも全極真イノシシヨーロッパカップ大人だったセンテシ内の他のトップイベントをそこに組織された。それはで、センテシの地方政府のサポートしており、私の組織で可能性があります。

館長松尾Royama9.danは極真のイノシシの世界のディレクターは、あまりにも、私たちの招待を受け入れた.

10カ国の約100の戦闘機は、観客が石のように硬いの戦いとスポーツ1のテレビ約一時間のサマリーを作った巨大なスポーツ外交の成功を、見ることができるこの素晴らしいイベントに到着した。

2011年1月に私はヒコ、将来の世代のために元の形式で大山の極真空手についての注意sosを取るために生まれたHonkyokushin国際空手協会を設立しました。私は良いとよく働いたことが変更で、これらの事がで行われ、広がるはずはいけないことにそう思う.

私は集中的になるために私たちの組織を停止する唯一のこの可能性があると信じて そして競合他社のための戦いは、現実の厳しいアクションにしましょう。

敬具: ベレ ゾ ワ イ シャ―ド ル
Brezovai Sándor